top of page

A QUiCK kedvenc ügyfelei: BitNinja

A nemzetközi startup, ami ugyanolyan garázsból indult, mint a Google, az Apple vagy éppen az Amazon. A különbség annyi, hogy ez a garázs Debrecenben van.

A BitNinja szárnybontogatása


Egri Zsolt, a BitNinja alapítója már az egyetem mellett, csoporttársaival építgette az akkori garázscégüket. Eleinte csak számlázóprogramokat, hírlevélküldő alkalmazásokat fejlesztettek vállalkozásoknak és gyakorlatilag mindenbe belevágtak, amiben láttak lehetőséget. Ezek közül a webtárhely szolgáltató vállalkozásuk bizonyult akkoriban a legsikeresebbnek, hiszen a Web-Server Kft. immár 16 éve meghatározó szereplője a hazai hosting iparágnak. A szerverpark védelme azonban mindennapos problémát jelentett az alapítók számára, hiszen számos alkalommal támadták vagy törték fel rendszereiket, azonban hamar rájöttek, hogy nemigen van megfelelő megoldás a piacon szervereik védelmére. És mit teszel ha valami nincs? Csinálsz!


Így indult Zsolt és felesége, Veréb Viktória töretlenül fejlődő szoftvercége, a Bitninja, melyet nem csak a magyar, de egyből a globális piacra is céloztak.

Miért veszélyes, ha “meghekkelnek”?

A kibertámadások hatalmas károkat okozhatnak a vállalkozásoknak. Sérülhetnek az ügyfelek személyes adatai, belső céginformációk szivároghatnak ki, legrosszabb esetben pedig az egész rendszert felülírhatják, lekapcsolhatják. Mondhatni, a legjobb időben kaptak az alkalmon, hogy kitöltsenek egy olyan tátongó piaci rést, melyre óriási szükség van ebben az egyre digitalizálódó világban.


A legtöbb szerver/weboldal tulajdonos nemcsak a rizikókkal nincs tisztában, de legtöbb esetben észre sem veszi, ha feltörték a szerverüket/oldalukat. A BitNinja a webtárhely szolgáltató cégek és a szervereken futó weboldalak kiberbiztonsági problémáit oldja meg. Két nagy előnnyel rendelkezik a konkurensekkel szemben: a szoftver közösségi alapú működésének köszönhetően a BitNinja védelmi pajzsa minden elfogott támadást követően erősebbé válik azáltal, hogy megosztja az információkat a többi szerverrel, amin a BitNinja szoftvere fut. A másik előnye pedig, hogy más megoldásokkal ellentétben, a szoftver a hosting cégek szerverein fut, ezáltal proaktív védelmet nyújt és közvetlen információt tud gyűjteni a támadásról.

Erdődi Nikolettel és Tóth Tamással beszélgettünk, a jelenlegi pénzügyi csapat tagjaival.

Hogyan szerzitek az ügyfeleket, hogy találnak rátok?


Tamás: Jelenleg 3 fő ügyfélszerzési csatornánk van. Az egyik a marketing, amely PPC hirdetések, blogcikkek, webinar szervezések és egyéb médium megjelenéseken keresztül biztosítja az új ügyfél előfizetéseket. Ezen kívül van egy sales csapatunk, akik direct saleselnek, valamint channel sales partnerkapcsolatokat építenek, hiszen viszonteladók formájában van lehetőség a szoftver továbbértékesítésére is. A meglévő ügyfélállomány sikerességéért, a legoptimálisabb beállítások és a szoftver hatékony működéséért pedig a Customer Care csapatunk felel.

Emellett van egy afféle csali termék. A lényege, hogy minden incidensről, amit az ügyfeleink elszenvednek és a BitNinja megfog, a támadóknak küldünk egy incident reportot. Ugyanis sokszor ezek a szerverek csak fel vannak használva támadásra, és ők sem tudnak arról, hogy ők a támadók.

Niki: Igen, heti szinten nagyjából 150 000 ilyen riportot küldünk ki, amikkel jelezzük a támadó szerver tulajdonosoknak, hogy itt a jó alkalom, hogy feltegyenek egy Bitninját a szerverükre.


Mik a közeli és távoli céljaitok, mint cég?

Tamás: Maga a víziónk az, hogy biztonságosabbá tegyük az internetet és megfékezzük a hacker támadásokat. A 10 éves célunk ettől konkrétabban, hogy 100 millió weboldalt védjünk az egész világon. Eléggé távlati cél, de lassan elérjük az 5 milliót, így igazából annyira nem elrugaszkodott terv ez. A SiteProtection új termékünkkel pedig már nem csak szerver oldalon, hanem weboldal szinten is még hatékonyabb védelmet tudunk nyújtani a weboldalak számára, célzott támadások ellen is. A csapatot folyamatosan bővítjük, az elmúlt másfél évben 30 új Ninja csatlakozott cégünkhöz. Nemzetközi csapatot építünk, így egyre nagyobb erőforrást tudunk dedikálni az ambiciózus céljaink elérése érdekében.


Niki: Szerencsére egyre több magyar és külföldi befektető figyelmét és bizalmát sikerült kivívnunk, melynek köszönhetően a legutóbbi tőkebevonási kört 2.5 millió dollárral zártuk, melyben régi és új befektetők egyaránt részt vettek.

Hogyan találkoztatok a QUiCK-kel és miért kezdtétek használni?


A QUiCK előtt próbálkoztunk más programokkal is, de mindegyikben voltak hiányosságok, A legfőbb problémánk az volt, hogy valós idejű tényadatokat akartunk látni, de ilyet sehol se találtunk. Szerettük volna figyelni, hogy a pénzügyi terveink mennyiben valósulnak meg. Olyan lehetőséget kerestünk, ahol elég ránéznünk a programra, hogy lássuk mennyi pénzt költöttek az adott osztályon. Eleinte a Zohot akartuk használni, de abban nem tudtunk költségkategóriákat, osztályokat megadni, sőt még exportot is kellett készíteni minden alkalommal és abban mókolni. Miután segítséget kértünk a saját fejlesztőinktől, így végre kategorizálni tudtuk a költségeinket, de ez továbbra is csak az exportban jelenhetett meg, valós idejű adatokat még mindig nem láttunk. Rengeteg macera volt ezekkel és sok időt elvett tőlünk. Végül a QUiCK-re egy startup facebook csoportban találtunk rá, és hatalmas megkönnyebbülés volt ez mindannyiunk számára. Rövid tesztelés után 2021 januárjában kezdtük el élesben is használni.

Van bármilyen olyan megoldás a QUiCK-ben, amit ti találtatok ki?


Tamás: Ugyan nem látunk rá más cégek eredmény soraira, de úgy gondolom, és ebben Kristó Zoli (a QUiCK megálmodója) is megerősített, hogy eléggé egyedi megoldás az, ahogy mi használjuk.

Niki: Általában olyan 5-10 pénzügyi sor szokott szerepelni más cégek eredménysoraiban, nálunk ez bőven 100 fölött van. Ez annak köszönhető, hogy kontrolling céljából kialakítottunk 8 költséghelyet, valamint minden költséghelyen 10-15 költségtípust. A pénzügyi terv-tény adatokat így folyamatosan tudjuk trackelni, ha szükséges azonnal hatással tudunk lenni 1-1 költségre, hiszen a QUiCK-nek köszönhetően real-time adataink vannak a havi eredménysorokon.


Valószínűleg ez a robbanásszerű növekedés még egy darabig így is fog maradni, hiszen egyre többen találnak rátok.

Nagyon köszönjük a lehetőséget, örülünk, hogy beszélhettünk, sok sikert kívánunk nektek a továbbiakhoz! :)


Veréb Viktória és Egri Zsolt, mára 54 tagot számláló szoftvercége tökéletes példakép lehet mindazok számára, akik félnek belevágni valami igazán nagyba. A BitNinja 2014-es indulása óta mára már több, mint 1300 ügyféllel rendelkezik világszerte, és ebből alig akad 10-15 magyar. És bizony hol van még a vége.


Ha szeretnéd kipróbálni a Riport vállalkozói ökoszisztemájába tartozó QUiCK-et, akkor kattints ide. Ha még nem vagy biztos benne, akkor nézd meg a facebook csoportunkat.


Ha kíváncsi vagy a QUiCK-re és fiókod sincs, itt tudsz szerezni egyet.


Szeretnél hasonló cikkeket olvasni Tőlünk? Itt tudsz feliratkozni hírlevelünkre.


199 megtekintés

Legyen egy QUiCK fiókod minden kötöttség nélkül.

Nem kell bonyolult rendszerbevezetésekkel bajlódj. Fejlettebb technológiát használhatsz, mint a nagyok. Mindezt egy jobb vacsora áráért. 

Csomag kiválasztása

Számlabox

6 000 Ft + áfa/hónap

Mini pénzügyi rendszer a legkisebb vállalkozóknak, ha egy helyen szeretnéd kezelni számláidat, azok fizetettségét és vállalkozásodat érintő alapvető számokat. A fiókot könyvelőd is eléri. Összesen 10.000 bejövő és kimenő számláig. 

Okosbox

8 000 Ft + áfa/hónap

Pénzügy számlaiktatással, bejövő- és kimenő számlakezeléssel, utaláskönnyítéssel. Kategóriák és címkék alapján látod havi eredményeidet. A fiókot könyvelőd is eléri. Összesen 10.000 bejövő és kimenő számláig. 

Multibox

20.000 Ft + áfa/hónap

Dönts szabadon, hogy ki milyen számlákhoz fér hozzá, legyen csak rád jellemző számlaiktatási- és jóváhagyási folyamatod. Mindenki csak azokat az eredményeket lássa, amiért valójában felel. Összesen 10.000 bejövő és kimenő számláig. 

Enterprise

Minden funkció, korlátlan tranzakció számmal. Dedikált ügyfélszolgálat és onboarding.  Nemcsak költségeidet kategorizálhatod, vagy címkézheted automatikusan, de egyedi szkriptekkel a bevételeket is.

bottom of page